Az utazó akvarista Bali korallkertészei

Beszámolók

Írta és fényképezte: Kóródy Olivér

Míg az édesvízi akváriumok lakónak jelentősebb hányada tenyészetekből kerül medencéinkbe, addig a tengeri halak és korallok jórészt begyűjtött példányaiban gyönyörködhetünk.

Nemrégiben még mindennaposak voltak a méreggel történő halászatok, de környezetvédelmi szervezetek munkájának köszönhetően ez már több országban tiltott tevékenység. Bali északi partján, egy olyan Indonéz oktatóközpont munkájába nyerhettünk bepillantást, ahol a helyi halászok

környezetvédelmi ismereteket tanulnak s elsajátítják a koralltenyésztés és kíméletes halbegyűjtés rejtelmeit…

Földünkön hozzávetőlegesen 22 000 halfaj él. Ebből 13 500 tengeri fajt ismer ma a tudomány. Az Indo-pacifikus régión belül a Kis-Szunda szigeteket és Észak-Ausztráliát körülölelő tengerekben található a Föld leggazdagabb halfaunája.

E térségben becslések szerint mintegy 4 000 faj , azaz a világ tengeri halfajainak több mint 30% fordul elő!

Miért e nagy bőség ezen a területen?

Igaz, hogy a korallszirtek a trópusi esőerdők biodiverzitását (fajgazdagságát) nem képesek felülmúlni, de a tengeri életközösségek közül a legváltozatosabb forma itt jött létre.

A kedvező klimatikus viszonyok, a térség eseménydús geológiai múltja, fajokban gazdag korallszirtek kialakulását tette lehetővé. Az ezernyi sziget sekély, partmenti talapzata kiváló lehetőséget kínált a szirtépítő korallok számára.

A felső, sekélyebb, 40-50 méternél nem mélyebb, rétegekbe szűrődik be elegendő fény, a korallpolipok szöveteiben élő szimbióta algák, a zooxanthellák részére, amely nélkülözhetetlen fotoszintézisük számára. Jelentős az ökológiai szerepe a különböző tengeráramlatoknak is. A felszíni vízmozgás oxigénben gazdag vizet biztosít a szirtek lakói számára, míg a mélyből felszálló áramlatok ásványi anyagokkal látják el a gyorsan kimerülő felsőbb rétegeket.

Felmerül a kérdés, hogy mégis miként keletkezhettek a mai óceánfenéken nyugvó 1000 méternél is nagyobb mélységben a sötét, hideg és oxigénben, szegény zónában, korallok által épített mészkőhegységek, olyanok, mint pl. a Nagy Ausztrál korallzátony?

A kérdésre Charles Darwin adta meg a választ, miszerint a tengerfenék lassú süllyedésével és a vízszint emelkedésével a szirtépítő korallpolipok párhuzamosan építették meszes vázukat, amely évmilliók alatt érte el a mai méreteit.

Ha belegondolunk abba, hogy egy átlagos Acropora spp. koralltelep ágacskái évente 2-3 centimétert növekednek, akkor ezen építmények korát 50-60 millió évesre becsülhetjük.

A korallzátonyok nyújtotta búvóhelyeknek, barlangok, hasadékok és a bőséges tápláléknak, köszönhetően találkozhatunk itt a Föld leggazdagabb halfaunájával.

Korall ültetvényen

A Kelet-Jávai Surabaya repülőteréről mindössze 45 perces utazás után gépünk Bali szigetének déli részén fekvő Denpasarban landolt, amely a sziget közigazgatási központja is egyben. Vendéglátóink helyi szokásnak megfelelően a sziget jellegzetes fájának a frangipáninak virágaiból fűzött nyakékkel kedveskedtek s érkezésünk pillanatától indulásunkig a mosoly soha sem tűnt el arcukról.

Másnap kora reggel jött értünk kisbuszunk Soeyatno úr az Indonéz Korall, Kagyló és Díszhal Szövetség elnöke, kíséretével, hogy elvezessen minket, egy korall transzplantációs területre, amely az Indiai óceán egy csendes öblében rejtőzik. Szállásunktól mintegy 40 perces zötykölődés után egy keskeny mangrove (Rhizophora spp.) sáv mellett haladtunk el, s kisvártatva szemünk elé tárult a korallhomokkal borított keleti partvonal.

A parton álló kicsiny faházból a balinéz emberek kedvességével lépett elő a telep vezetője, aki köszönésként kissé meghajolt előttünk.

A rövid bemutatkozást követően nyomban kérdéseink áradatát zúdítottuk rá.

Soeyatno úr jobbnak látta, ha az egész transzplantációt az elejétől mutatja be nekünk, s átvette az irányítást. Leguggolt egy nagy betontörmelékszerű kupachoz, amely -elmondása szerint- a korallpalánták leendő bölcsője. Az oktatás elkezdődött. A kis faházból előkerült egy négyzetméteres vaskeret, amelyre egyenlő távolságra egymástól öklömnyi, középen megfúrt, regisztrációs számmal ellátott műkő sorakozott. Ezekbe a lyukakba ragasztják kétkomponenses műgyantával a kisujjnyi korall-ágacskákat, amelyeket aztán a természetre bíznak, s kihelyeznek 2-3 évre a már említett nyugodt, sekély tengeröblökbe.

De a többit lássuk a helyszínen! Kiáltott fel a telep vezetője, s a következő pillanatban már egy tipikus indonéz halászhajó, a jangolan haladt velünk a víz alatti ültetvények felé. A keskeny hajótest magabiztosan siklott a hullámokon két oldaltámaszának köszönhetően.

Kora délelőtt volt még csak, de a Nap már ruhán keresztül is kíméletlenül égette a hátunk, figyelmeztetve arra, hogy az egyenlítőtől mindössze 8 hosszúsági fokkal vagyunk délre. Eddig a pillanatig sokszor túlzónak találtam a tengeri akvarisztikában használatos

10-16 000 Kelvin fokos, több száz wattos fémhalogén izzók teljesítményét, de most a Nap erejét megérezve s a vízfelületről visszavert fénysugaraktól hunyorogva, többé nem merül fel kétség bennem ennek fontosságáról.

A part mentén haladtunk s a víz meglepően nyugodt volt. Éppen fontolgattuk, hogy mire véljük e háborítatlan állapotot, amikor a parttól, úgy 250-300 méterre horgászokat pillantottunk meg s furcsa mód alig térdig érő vízben álltak, holott már a part mentén, ahol haladtunk a vízmélység elérte a 2-3 métert. Ekkor állt össze a kép, hogy körülöttünk egy korallzátony fut a nyílt tenger hullámait megszelídítve, védőbástyaként öleli körbe az így kialakult lagúnát.

A motor zúgása alábbhagyott, majd a következő pillanatban kísérőink óvatosan a vízbe ereszkedtek, mindössze egy búvárszemüveggel, pipával és egy sísapkával a fejükön, amelyet egészen az arcukra húztak, csak szemtájékon vágtak rá lyukat, helyet hagyva a búvárszemüveg számára s, vízi haramiákként merültek a víz tükre alá. -Sokat gondolkodtam, de ennek a furcsa maszknak a funkciójára azóta sem jöttem rá…

Rövid lent tartózkodás után, mint apró tarka virágcsokrokkal tértek a felszínre a zooxanthelláiktól rikítóan színpompás sárga, rózsaszín, UV zöld Acropora spp. kőkorall telepekkel.

Mint megtudtuk, nem véletlenül terjed Indonézia szerte oly gyorsan e technológia. Három éven belül megtiltják minden vadon gyűjtött kőkorall kereskedelmét és csak az így nevelt, számozott korallpalánták kerülhetnek forgalomba, majd hamarosan a szaporítóanyag is csak a saját növendékektől származhat.

Igen, van remény, hogy a mértéktelen gyűjtőszenvedély elől megmeneküljenek a korallszirtek, de sajnos az igazi nagy veszély még fennáll, amely nem más, mint a környezetszennyezés és a világtengerek globális felmelegedése.

Köztudott, hogy a tengerekben a szárazföldi élőhelyekkel ellentétben jóval állandóbb a hőmérséklet. Így a tengeri élőlények, főként a trópusi tengerek koralljai nem kényszerültek rá az evolúció folyamán a szélsőséges hőmérsékleti értékek tolerálására, ezért igen csekély eltéréseket tudnak elviselni.

Iskola a tengerparton

Szigetország lévén nem csoda, hogy a lakosság jelentős hányada halászatból, haltenyésztésből, korallok kereskedelméből él. Nem lehet megoldás ezért a környezetvédelemre hivatkozva az egyetlen megélhetési lehetőséget elvenni az itt élőktől. Ez kizárólag akkor elfogadható intézkedés, ha cserében kapnak más munkát, amelyből eltarthatják magukat és népes családjukat. Ahhoz, hogy e területek megőrizzék fajgazdagságukat, jelentős lépéseket tett az Indonéz Környezetvédelmi Minisztérium és az Indonéz Korall, Kagyló és Díszhal Szövetség.

A közelmúltban még mindennaposak voltak a méreggel (natrium-cianiddal) történő halbegyűjtések, amely következtében teljes tengerszakaszok néptelenedtek el s a befogott példányok is néhány héttel a szállítás után elpusztultak az akváriumokban. Indonézia szerte oktatóközpontokat létesítettek környezetvédelmi szakemberek vezetésével, amelyben az egyszerű, tudatlanságának köszönhetően környezetpusztító halász emberből, környezetvédő „halgyűjtő, koralltenyésztő szakmunkást” nevelnek.

A közeljövőben csak olyan halászoknak adnak ki engedélyt, akik rendelkeznek az iskola sikeres elvégzését tanúsító oklevéllel.

Egy ilyen iskola elméleti és gyakorlati oktatásába pillanthattunk be Tejakula városától keletre, Desa Les falucskában (Desa jelentése indonézül: falu), a Bali tenger partján.

A főútról letérve, alig negyedórányi zötykölődés után értük el a fekete, vulkanikus homokkal borított északi partot. Kékre, pirosra mázolt jangolanok sorakoztak a kis halászfalu partján. A település „főterén” a legnagyobbik, félig nyitott pálmakunyhóban elméleti oktatás folyt a kíméletes halászati módszerek elsajátításáról. A falon térképek hívták fel a figyelmet a védett területekre, míg a tablókon veszélyeztetett halak és tengeri emlősök képét láthattuk. A részletes fajlistából nem maradt ki a bojtos úszójú hal, a Latimeria chalumnae élő példányáról készült felvétel sem, de vidáman mosolygott ránk fotójáról a tengeri tehén (Dugong dugong ) is , felkészítve a tanulókat arra, hogy mitévők legyenek, ha hálójukba akadna e szigorúan védett, vagy kihaltnak vélt fajok valamelyike.

Az óra elméleti része lassan végéhez közeledett s ezután következett a gyakorlati tudnivalók elsajátítása. A kíméletes kézi-halász módszerekről saját szemünkkel győződhettünk meg. Hajóra szálltunk, de most nemcsak külső szemlélőként figyelhettük az eseményeket. A parttól úgy 3-400 méterre horgonyoztunk le, majd kísérőinkhez hasonlatosan, egy búvárszemüveggel, légzőpipával felszerelkezve, ereszkedtünk a vízbe.

A Nap sugarai vastag felhőrétegen keresztül érkeztek a vízbe, nem olyan ragyogóan, mint előző kirándulásunk alkalmával. A borongós égbolt hangulata itt lent is érezhető volt. A kékesszürke víz alatti panoráma színvilágát látva éreztem át, tengeri akváriumainkhoz használt kék fénycsövek fontosságát. A különös hangulatú fényben a halak színe egybemosódott s csak jellegzetes formájukból, mozgásukból következtethettünk arra, hogy éppen milyen fajt is látunk. Rövid szemlélődés után csónakban maradt kísérőnk vízbe adogadta a különös halászeszközöket. A következő pillanatban egy kifeszített kb. 3 négyzetméternyi függőleges háló-fal lebegett a vízben, alul ólom nehezékekkel lesúlyozva, míg felül a hozzáerősített, jókora parafa kockák próbáltak a felszínre törni.

A távolból korallsügérek népes raja közeledett.

Halászaink gyöngyhalászok ügyességével kétoldalról a raj mögé úsztak, s a hálóba terelték a sügéreket majd apró 15-20 cm-es átmérőjű átlagos akváriumban használatos kézi hálójukkal, egy gyors mozdulattal begyűjtötték őket és szövettel fedett vödrükbe helyezték az azúrkék korallsügérekből (Crysiptera springeri) álló zsákmányt.

Fél óra leforgása alatt számos hafaj került a hálóba. Így szemlélhettük meg közelről a fekete hátú pillangóhalat (Chaetodon melannotus), foltos vállú ajakoshalat (Leptojulis cyanopleura) és a császárhalak seregnyi képviselőjét (Pomacanthidae).

A tengerfeneket kémlelve fenékháló nyomaira bukkantunk, amely sajnálatosan szinte legyalulta az aljzatot, magával sodorva a letört korallokat, kietlen, víz alatti pusztasággá változtatva a tájat.

Szerencsére ez már a múlté. A méreggel történő halászat betiltása mellett, már több védett területen a fenékháló használata is tiltott, esélyt adva az eddig kíméletlenül pusztított területek regenerálódására. A kézzel fogott halak eladásából befolyt pénzösszegek a környék halászainak biztos megélhetése mellett, környezetvédelmi szervezetek népnevelő munkájához biztosítják az anyagi fedezetet.

Címkék:

Megosztás:

Legutóbbi bejegyzések

Árajánlat kérése

Érdeklődne szolgáltatásaink iránt? Vegye fel velünk a kapcsolatot, és kérjen árajánlatot elérhetőségeinken keresztül.