Írta és fényképezte : Kóródy Olivér

Hosszú az út halaink számára, míg akváriumainkba megérkeznek.

Igaz, hogy akadnak hazai díszhalhaltenyésztőink is, de a fajok többsége oxigénnel töltött nylonzsákban, hőszigetelt dobozban, hidegtől-melegtől védve, zötykölődve érkezik

Dél-Amerika begyűjtő állomásairól, Ázsia tenyészeteiből, vagy a Kelet-afrikai nagy tavakból az európai díszhal importőrök telepére.

Díszállat-kereskedések, akvarista boltok, üveg karámjaiból kiválasztva

kerülnek otthonaikba, hogy távoli tájak „vízi követeiként” adjanak hírt a trópusok

színpompás világáról.

Délkelet-Ázsia a díszhaltenyésztés fellegvára

Ha rápillantunk a világtérképre, láthatjuk, hogy Szingapúr, Malajzia, Thaiföld, Vietnám és Indonézia, szubtrópusi-trópusi éghajlatának köszönhetően kiváló természeti adottságokkal rendelkezik.

Természetes vizeiből számtalan közkedvelt akváriumi halunk került az akvaristák otthonába, mint a sziámi harcoshal, szumátrai díszmárna vagy az ékfoltos razbóra -, hogy csak a legismertebbekből említsek néhányat.

A kedvező klíma mellett az étkezési szokásoknak köszönhetően indult útjára hajdanán a polikultúrás haltenyésztés és mindössze, a rizsföldek „melléktermékeként” jelentett némi plusz bevételt a gazdáknak.

Mára önálló mezőgazdasági ágazattá nőtte ki magát s az állam számára is fontos exportcikknek számít, a többhektáros farmokon előállított, milliónyi díszhalból befolyó összeg.

Indonéz szigetvilág

A Kelet –Jávai Surabaya – ból vágtunk neki, utunknak, amely rizsföldek mentén vezet arra a helyre, ahol még a földművelő paraszt ember Whisnu, Rizs Istenség kegyeit keresi a jó termés reményében.

A mérnöki alapossággal kiépített csatornahálózatnak köszönhetően pontosan szabályozható a földeken a víz szintje. A palántázást követő időszakban helyezik ki a halivadékokat is, amelyek a kb.10-15 cm-es vízben felszaporodó algák és apró planktonok fogyasztásával gyorsan növekedésnek indulnak. A víz szintje a rizs növekedésével együtt emelkedik a 20-30 cm-es mélységig. Az állandó utánpótlásnak köszönhetően és a teraszos elrendezésből adódóan az aranysárga víz lassan áramlik a mélyebben fekvő területek felé. Eközben tökéletes biológia vízszűrőként használja fel a növény gyökérzete a vízben található bomlástermékeket.

Közel félnapos buszozás után érkeztünk meg a különös hangzású Tulung Agung falucskába. A hátra maradt, száraz, helyenként leégett tarló arról tanúskodik, hogy a rizsciklus 120 napos végén járunk. Ha eljön az aratás ideje, a földekről leeresztik a vizet s begyűjtik a piacképes méretűre cseperedett halakat. Ezen az éghajlati övön hihetetlen gyors a halak növekedése. A magas, 26-28 fokos vízhőmérséklet, táplálékbőség és napfény hatására például egy aranyhal képes tenyérnyire cseperedni 8-9 hónap alatt, amelynek nálunk bizony a 2-3 nyarat is meg kell érnie ahhoz, hogy elérje ezt a méretet.

Itt a helyi tenyésztőktől párszáz indonéz rúpiáért (2-3 Ft.) hozzájuthatnánk szebbnél szebb díszhalakhoz,

„csak” az a háromnapnyi út szab határt a soha vissza nem térő üzleti lehetőségünknek, amely Budapesttől választ el…

Ma már igazán nem ez a jellemző, a jelentős világpiaci részesedéssel rendelkező Indonéziára.

Többhektáros területeken, erre szakosodott magángazdaságokban történik a tenyésztői munka, ahol már nemcsak a földrészre jellemző halfajokat lelhetjük fel. Számtalan tenyészváltozat mellett a Dél-Amerikai földrészen honos fajokat is sikerrel tenyésztik. Hangárnyi méretű akváriumházakban állítják elő az ivadékok millióit, majd azokat a fajokat, amelyek bírják a tavi körülményeket, árnyékoló hálókkal fedett mesterséges tavak négyzetméteres háló kereteiben nevelik tovább, hízlalják a kellő méretre.

Vannak halfajok, mint pl. a közismert Öves díszcsík (Botia macracantha), amely mesterséges szaporítása még nem megoldott, így kereskedelmi forgalomba a vadon befogott, fiatal példányok kerülnek. Ez a halfaj akváriumainkban arra hivatott, hogy a túlszaporodó vízicsiga állományunkat megritkítsa, innen a „népies” csigaevő márna elnevezés. Egyes országokban a faj túlhalászása érdekében hozott törvény alapján a 30 cm-nél nagyobb példányokat vissza kell engedni, hogy biztosított legyen a jövő évi szaporulat is. Ezen szabály vonakozik a sporthorgászokra is, mivel akváriumi kedvencünkre szülőföldjén más szemmel néznek, mint mi akvaristák.

Mindenki megnyugtatására megjegyezném, hogy nem kell attól tartanunk, hogy a 4-5 centisként megvásárolt halacskánk rövid időn belül kinövi medencéjét. Ez idáig, utazásaim során egyetlen egy, kétarasznyi példányt láttam a szomszédos Ausztriában, az Ottó névre elkeresztelt házikedvencet, amelyet gazdája immáron 25 éve nevelget gondosan, egy 600 literes medencében.

Szingapúr halgyárai

A mindössze 647 km² területű városállam, – mint a leggazdagabb ázsiai ország – még mindig a vezető szerepet tölti be a világ díszhal kereskedelmében. A térség első nagyüzemi díszhaltenyészetei itt kezdték meg munkájukat s a több évtizedes tapasztalatszerzés alatt mára hight-tech laboratóriumokkal felszerelve, újabb és újabb színváltozatok „legyártásán” fáradoznak kutatói, hogy megfeleljenek a piaci igényeknek.

Így jött létre több olyan tenyészváltozat, amely a díszállatkereskedések akváriumaiban felhívják magukra a figyelmet, de a szabad természetben nem érnék meg a másnapot. Furcsa színeikkel, természetellenes mozgásukkal nyomban a ragadozók prédájává válnának. Ilyenek a különböző elevenszülő fogasponty torzók, mint pl. a közismert ballon molly. Folytathatnám a sort a pórul járt „Diszkó sügérrel” becsületes nevén indiai üvegsügér (Chanda ranga), amelyet az a balszerencse ért, hogy különböző irrizáló, UV színre festik, azonban néhány hónap alatt szerencsére kifakul, de addig is bohócot csinál viselőjéből.

Igaz, hogy nem szingapúri „gyártmány”a közkedvelt papagájsügér, amelyet 1986-ban Tajvanon, két Közép-amerikai sügér faj a Cichlasoma citrinellum és C.synspillum keresztezéséből hoztak létre. Napjainkra már bármilyen színben rendelhető, de a robosztusabb „King-Kong” verzió a legdivatosabb, ázsiai írásjelekkel feliratozva. Találkoztam már olyan példánnyal is, amelynek két szája volt a rossz irányú szelekciónak köszönhetően.

Dobozba zárva

A nagy exportőr cégek, a nemzetközi repülőtérhez közeli, telephelyükre gyűjtik össze beszállítóiktól – így rizstermesztő barátainktól, halbefogó állomásokról vagy a modern tenyész telepekről – termékeiket, az addigra már közel nem olyan olcsó, távoli területekről beszállított halat.

Az egyik legnagyobb feladat a halak egészségi állapotának megőrzése mellett a szállításra való felkészítés az olykor 30 órás útra, amely a sikeres célbajuttatás záloga.

Szállítás előtt a gondos átválogatást követően 72 órás elkülönítés alatt következik az éheztetés, hogy kellő képen kiürüljön a postázandó halak tápcsatornája, ezzel megkímélve őket a bomlástermékek okozta ammónia mérgezéstől.

Nem mindegy, hogy mennyi szállítóvíz jut egy–egy hőszigetelt dobozba, mivel a légitársaságok súly alapján nyújtják be a számlát. Fajtánként más-más csomagolási praktikát kell alkalmazni. A sziámi harcoshalak egyenként kerülnek zacskóba, míg az elevenszülők, vagy a pontylazacok több százan utaznak egy-egy nylonzsákban. Az értékes diszkoszhalak a stressztől védve, sötét tasakokban indulnak neki a nagy útnak.

A gondosabb magyarországi importőrök a beérkezett szállítmányokat a repülőtérről karantén állomásukra szállítják, hogy a halak az elkövetkezendő 14 napban hozzászokjanak a hazai körülményekhez, mint pl. a megváltozott vízminőség, fényviszonyok és táplálék. A szállítási stressz következtében esetlegesen felmerülő betegségek gyógykezelésére nagy figyelmet kell fordítani, hogy a díszállatkereskedések akváriumainkba már csak az egészséges halak kerülhessenek akvaristáink gyermeki örömére.